„Gondolataimat dalokkal tudom a legjobban kifejezni"

Tizenévesen megigézve nézte a televízióban szereplő sztárzenekarokat. Eltelt néhány év, és saját együttest alapított. A Prognózis "fenegyerekeként" megismerhette az ország. Ma már - legújabb dalát idézve - mint "magányos utazó" a saját útját járja. Az maradt, aki egykor: énekes, gitáros, dalszerző, szövegíró egy személyben. Talán be sem kell mutatni, már úgyis kitalálták: ő Vörös István.

A Nevada együttesben Radics Béla, a legendás gitáros helyébe léphettél. Hogyan tudtál megfelelni a kihívásnak?
Tizenévesként még fel sem fogtam, hogy ez milyen nagy lehetőség és milyen nagy feladat. Radics Béla volt akkoriban a "gitárkirály". Nem volt könnyű a helyébe lépni - de elfogadott a zenekar és a közönség is. Nagyon sokat tanultam a Nevadával töltött 2-3 év alatt. Ennek a korszaknak azonban véget vetett a katonaság - saját zenekart alakítottam, Hadi-rock néven. S bár korábban sokan úgy gondolták, hogy engem mikrofonközelbe sem szabad engedni, a hosszas hangképzésnek köszönhetően az általam írt dalokat már magam énekelhettem el.

Milyen stílusban játszottatok?
Szerencsére a katonaságnál nem várták el, hogy a tisztek szórakoztatására például lakodalmas zenét játsszunk. Maradhattunk a hozzánk leginkább közel álló stílusnál, a rocknál. Zeneileg, szövegileg talán kicsit "közhelyesek" voltunk még, de ez volt a tanulóidőszak. A Hadi-rock volt a Prognózis elődje.
A Prognózis már 1981-ben, megalakulása évében nagy sikert aratott a Rockreflektor című tehetségkutató fesztiválon. Szerinted minek volt köszönhető a zenekar népszerűsége?
Talán a közönség megérezte, hogy mi szívvel-lélekkel játszunk. Soha nem egy-egy célcsoportot próbáltam megnyerni, mindig azt vetettem papírra, ami megérintett. Dalaim mindannyiunkról szóltak, sokan azonosultak tudtak velük. Bár az egykori rajongókból azóta felnőttek - férjek, feleségek, családos emberek - lettek, ízlésük mindmáig változatlan maradt. Büszke vagyok arra, hogy a mostani értékítéletük kialakításában talán én is közrejátszhattam a dalaimmal.
Egyik legnagyobb slágeretek a Tele van a város szerelemmel című dal volt. Egy interjúban említetted, hogy sokáig be is skatulyáztak emiatt.
Annak a számnak valóban volt lendülete, dinamikája. Sokan odafigyeltek rá, ez hozta meg az országos sikert. Gyakran játsszuk még ma is a koncerteken. De ez már a múlt! Sokszor megkérdezik, hogy mikor írok újra egy olyan dalt, mint a Tele van a város szerelemmel. Erre a kérdésre azt szoktam válaszolni, hogy nem egy olyat írtam már azóta, talán jobbat is, legfeljebb más a szövege, hangulata. Miért kellene újra hasonlót írnom?
1987-ben kiadtad a némileg populárisabb hangvételű Piknik Club című albumot. Hogyan fogadta a közönség a megszokottól eltérő hangulatú dalokat?
Akkor még kicsit idegenkedett a közönség ettől a vidámabb jellegű lemeztől. A Prognózis után nem ezt várták tőlem. Az nem baj, ha egy előadó dalai nem egysíkúak. A kilencvenes években - kicsit áthangszerelve - újra műsorra kerültek ezek a dalok, sikerrel. Ilyen például a Neked valaki kell, vagy a Május végén ébred a szerelem.

1991-ben már Vörös István és a Prognózis néven koncerteztél. Csak a név volt azonos - gyakorlatilag szólópályára léptél. 1999-ben pedig ismét lezártál egy korszakot. Miért érezted szükségét a váltásnak?
Azt hiszem, hogy huszonöt éves kor felett már nem igazán beszélhetünk demokratikus "zenekarosdiról". Számomra egy ideális zenekarban egyenlőek a jogok és egyenlőek a kötelességek. Ehhez képest mindig van valaki, aki többet vállal, és mindig vannak potyautasok. És ők ugyanannyit követelnek, mint az, aki valóban dolgozott. Előbb-utóbb elválik, hogy ki az, aki komolyan veszi a munkáját, és ki az, aki csak csajozni vagy "nagyfiúskodni" akar. Én 1991-ben tehát nem zenekart alakítottam - mint sokan azt tévesen gondolják -, hanem társakat kerestem magam mellé, akik a korábbi és az új szerzeményeimet lejátsszák. Együtt dolgoztunk 8 évig, kiadtunk 3 új lemezt - és lassan úgy éreztem, hogy körbe-körbe járok, és változtatnom kell, ha tovább akarok lépni. Úgy gondoltam, folytatom tovább az utam a saját nevemen. Végül is nem történt nagy változás - csak új társakat kerestem, más zenészi kvalitásokkal, akik új lelkesedéssel láttak a munkához.
Hogyan kerültél kapcsolatba Bruce Springsteen zenei világával?
Valaki egyszer, még a nyolcvanas években azt ajánlotta nekem, hogy menjek el egy Bruce Springsteen koncertre - magamat fogom viszontlátni a színpadon. A népstadionbeli koncertjükön nézőként már én is ott voltam. Megragadott a belőle áradó energia. A külsőségek mellett hasonlónak éreztem világlátásunkat. A taszári IFOR támaszponton koncerteztünk, erről tudósított egy Springsteen rajongói lap, a Cadillac Range is. Így jutott el hírünk menedzsmentjének tagjaihoz, így Joe D'Urso, amerikai gitáros-dalszerző kétszer is vendégeskedett nálunk, együtt koncerteztünk Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is.
1999-ben megszületett első angol nyelvű zenei albumod, a To Get on with Me. Gyakran koncertezel külföldön?
Legutóbb Mexikóban volt 3 koncertem, egy nagy nemzetközi fesztiválon. Jövőre zenekarral várnak vissza. Külföldön igénylik az angol nyelvű anyagot, ez indokolta a To Get On With Me kiadását.
Legutóbbi, tizenkét új dalt tartalmazó lemezed az elmúlt év végén Magányos utazó címmel jelent meg. Mit fejez ki a címadó dal? Hogyan válogattad össze az albumon szereplő dalokat?
Mindannyian magányos utazók vagyunk. Szülők, szerelmek, barátok, barátnők, társak vannak velünk, napokig, hetekig, évekig, évtizedekig - de előbb-utóbb mindenki megy a maga útjára. Döntéseinket - hová megyünk, merre tartunk, kivel maradunk - magunknak kell meghoznunk, örömeinket, bánatainkat is magunk éljük meg. Ebben az értelemben nem szomorúságot sugall, hanem teljesen természetes, hogy mindannyian magányos utazók vagyunk. A Magányos utazó egyébként önéletrajzi ihletésű, amikor megszületett, már tudtam, hogy ez lesz az album címe. Szeretem, ha egy lemez nem csupán slágerek egymásutánja, hanem szól is valamiről. Olyan, mint egy könyv, van benne egy fejezetekre osztott történet.
A zenei életben "magányos utazó" vagy? Van olyan stílus, amitől elhatárolod magad?
Mindentől elhatárolódom, legyen az zene vagy bármi más, ami hazug, ami művi, ami ál. Amiben viszont érzem a kifejezésvágyat, a közlendőt - legyen az vidám vagy filozofikus, csak gondolat legyen - azt az érték kategóriába sorolom. Függetlenül attól, hogy, milyen stílusban szólal meg, metálzenéről, house-ról vagy dance-ről van szó. Az erőltetetten "de jól érzem magam" sugalmazása viszont nagyon irritál. Az életben is zavar, ha valaki nem természetesen viselkedik - megjátssza az üzletasszonyt, a sikeres vállalkozót, az erős fiút vagy a popsztárt. A dolgokat nem megjátszani kell, hanem megélni.
A Magányos utazó dalait idén februárban a Budapesti Kongresszusi Központban tartott nagy sikerű koncerten ismertetted meg a nagyközönséggel - koncertfilm is készült az eseményről. Tervezel-e a közeljövőben hasonlóan nagyszabású koncertet, vagy netán új lemezt?
Idén jelenik meg Félúton címmel az említett februári koncert anyagát tartalmazó CD. A jövő évre egy lendületesebb dalokból álló, ámde különleges hangzású lemez kiadását tervezem. És ami a legaktuálisabb: október 6-án a Petőfi Csarnokban újra fellépünk egy koncert erejéig az egykori Prognózis tagjaival, akikkel kizárólag a nyolcvanas években megjelent lemezeken - Előjelek, Tele van a város szerelemmel, Piknik Club - szereplő dalokat adjuk majd elő.

Nagyon fiatalon, tizenöt éves korodban már egy amatőr zenekarban játszottál. Miért választottad éppen a zenei pályát?
Bennem mindig nagyon erős volt a kifejezésvágy. A televízióban szereplő zenekarokat látva úgy éreztem, hogy gondolataimat én is dalokkal tudnám a leghitelesebben kifejezni. Kezdőként sokan az éppen aktuális slágereket másolták. Én, alighogy megkaptam életem első gitárját, már saját dalokat próbáltam írni. Reggeltől estig gyakoroltam. Kezdetben társak nélkül, aztán jöttek az első amatőr zenekarok: a Vörös és fekete, a Jam, a Record. Ebben a korai időszakban együtt játszottam például Vikidál Gyulával és Mándoki Lászlóval.